5
TAVASZ/NYÁR
K U K O R I CA / KA L ÁS Z O S
(Folytatás az 1. oldalról)
A foszfor mellett megtalálhatók azok a
mezo és mikroelemek is amelyek szintén
szükségesek a fontosabb tápelem ará-
nyok megtartásához.
A termésképzés szempontjából az
egyik legfontosabb időszak a csúcs
merisztéma differenciálódásának az
időszaka. A könnyen hozzáférhető fosz-
for azért is fontos ebben az időszak-
ban, hogy a megfelelő nitrogén-foszfor
aránynak köszönhetően a nitrogén be
tudjon épülni a képződő termés sejtje-
ibe. A kalászosoknál ez a bokrosodás
vége időszaka, melyen már fejlettségben
túl vannak a kalászosok. A napraforgó
esetében a tányérkezdemény a 4–6 pár
leveles fejlettségnél fejlődik ki, míg a
kukorica esetében a csőkezdemény 4–6
leveles korban differenciálódik. Ezért
fontos, hogy ebben az időszakban az ál-
lomány gyommentes legyen és könnyen
hozzáférhető tápanyagokhoz jusson a
növényünk. Ha a növény ilyenkor hi-
ányt szenved és ez természetesen lehet
relatív tápelem hiány is, akkor termés
veszteséggel számolhatunk. A megfele-
lő nitrogén:foszfor arány megtartását a
növényben tehát a Radistart FL segíti,
de száraz, aszályos időjárás esetén a fel-
vehető nitrogén is szűkében van a növé-
nyek számára. Ilyenkor érdemes a nitro-
gént is folyékony formában kijuttatni. A
nitrogén és a foszfor mellett aszályos év-
járatban természetesen a többi tápelem
is nehezen hozzáférhető. Szerencsére a
Cheminova Magyarország Kft. rendel-
kezik olyan nitrogén műtrágyával, mely
megfelelő mikroelem tartománnyal is
bír. A
ZeoN S (20 m/V% Nitrogén-kar-
bamid, 15 m/V% Kén, 18 m/V% Riolit-
tufa, mezo- és mikroelemek-Ca, Mg,
Na, Fe, Mn, Cu, Zn, Mo, Co, B, Ni, V,
Ti, Se, Si, Al)
szuszpenziós trágya nit-
rogént (karbamid nitrogént), elemi ként
és olyan vulkáni eredetű kőzetet (riolit-
tufa) tartalmaz, ami az élő szervezetek
első formáinak kialakulásánál, mintegy
3–3,5 milliárd évvel ezelőtt, is megta-
lálható volt a Földön. Az élő szervezetek
zavartalan működéséhez a Föld bioszfé-
rájában előforduló 87 természetes elem-
ből jelenlegi ismereteink szerint 29 elem
szükséges és ezen elemek mindegyikét
tartalmazza a
ZeoN S
.
A kukorica, napraforgó, cukorrépa,
borsó vetése sok helyen már megtörtént.
A korai vetésre a talaj minimális ned-
vesség tartalmának kihasználása miatt
került sor, hogy mielőbb megerősödjön
a növény. Sok termelő előnyben részesí-
tette a mikrogranulált starter és/vagy a
hagyományos starter műtrágyákat, hogy
a növény gyökérzetéhez minél közelebb
legyenek a könnyen felvehető tápanya-
gok elősegítve a gyors kezdeti fejlődést.
Később pedig fontos lesz a megfelelő
hatóanyag tartalmú és a megfelelő idő-
pontban kijuttatható folyékony tápanyag
felhasználása.
A
kalászosok
sok helyen már a bok-
rosodás végén, 1–2 nóduszos fejlettségnél
tartanak. Ilyenkor még nem késő erősí-
teni a növényünket a Radistart FL 10 l/
ha és a ZeoN S 10 l/ha dózisával. Később
kalászhányás előtt a minőség javítása ér-
dekében a Radistart FL 10 l/ha és a ZeoN
S 10 l/ha dózisát alkalmazhatjuk.
A
kukorica
fiatalkori fejlődése alap-
vetően meghatározza a várható termés
mennyiségét, mivel az ebben az idő-
szakban fellépő tápanyaghiány negatív
hatását a növény a későbbi fenológiai
szakaszban nem tudja kompenzálni. A
kukorica tápanyagra érzékeny fenofázisa
a 4–6 leveles állapot (Radistart FL 10–15
l/ha, ZeonS 10 l/ha) a már említett cső-
kezdemény kialakulása valamint a 10–12
leveles kor és a címerhányás közötti idő-
szak. (Radistart FL 20 l/ha, ZeoN S 10 l/
ha) Címerhányás előtt a megfelelő kötés
érdekében a Zinic 700 1 l/ha-os dózisa
javasolt.
A
napraforgó
a 4–6 pár leveles fej-
lettségénél és a 10–12 pár leveles kor és a
csillagbimbós állapot közötti időszakban
igényli a megfelelő tápanyag ellátást. 4–6
pár leveles korban a Radistart FL 15 l/ha
és a ZeoN S 10 l/ha-os, 10–12 pár leveles
kor és csillagbimbós állapot között
a Radistart FL 10 l/ha és a Ken-S
Bór 3 l/hektáros dózisa javasolt kijuttatni.
A
borsó
10–12 cm fejlettségénél a
Radistart FL 10 l/ha és a ZeoN S 5 l/ha,
virágzás előtt a Plantafosz Universal
3 l/ha és a Ken-S Bór 2 l/ha-os és vi-
rágzás után a Plantafosz Réz 2x3 l/ha-
os dózisát javasoljuk alkalmazni.
Cukorrépa
esetében annak 8 leve-
les fejlettségénél a Radistart FL 10 l/ha,
sorzáródásnál a Radistart FL 10 l/ha-os
dózisát alkalmazzuk. Az első cerkospóra
elleni védelemben a Milstar 0,5 l/ha +
Radistart FL 5 l/ha + ZeoN S 5 l/ha kom-
bináljuk, majd a második cerkospóra el-
leni védelem esetében a Milstar 0,5 l/ha
+ Plantafosz Réz 3 l/ha és Ken-S Bór
3 l/ha kombináció javasolt.
Egyre több helyen kedvelt kultúra a
héjnélküli olajtök.
Sorzáródás előtt a
Radistart FL 15 l/ha + Ken-S Bór 3 l/ha
dózisa javasolt kijuttatni. Elvirágzás után
a ZeoN S 5 l/ha + Plantafosz Universal
3 l/ha kombinációja megfelelő fejlődést
biztosít.
Tápanyag-utánpótlás aszályban
2. ábra – Balra üzemi kezelés jobbra ősszel ZeoN S tavasszal Radistart FL (Somogytarnóca 2012)
(Folytatás a 3. oldalról)
A
Shado
fontos tulajdonsága még,
hogy
egyedülállóan szelektív
, így kife-
jezetten ajánljuk a hibrid és csemegeku-
korica termesztőknek, természetesen a
fajtatulajdonosok véleményezését köve-
tően! A Shado-t évjárattól függetlenül
kombináljuk 0,5 l/ha Hyspray
-vel, ez
nagymértékben elősegíti a készítmény
hatóanyagának a felszívódását és fokoz-
za a hatékonyságát!
A Shado a kukorica korai
posztemergens kezeléseitől a késői
posztemergens megoldásokig, 7 leveles
fejlettségi stádiumig alkalmazható. Kiválóan lehet kombinálni tartamhatású gyom-
irtó szerekkel, pl. a
Successor T
-vel (lásd
Successor Top Pack
és
Shado Gold
).
Shado…
a posztemergens megoldás...
3. ábra – Shado 2 l/ha+Hyspray 0,5 l/ha hatása
túlfejlett libatopon (Káld, 2009.06.08.)
Ezt bizonyítja a Successor T 4 l/ha-
os dózisának hatástalansága, mind a
preemergens és korai posztemergens
kijuttatásban. A bemosó csapadék hi-
ányában a petoxamid+terbutilazin
kombináció nem tudta megmutatni
ezen köles fajok elleni hatásképességét,
ezért ez a jövőben mindenképp újabb
tesztelést igényel. Meglepetést oko-
zott viszont a szulkotrion hatóanyag
(Shado) ezen köles fajokra gyakorolt
hatékonysága, hiszen egyik faj esetében
sem érte el a 60%-ot. Ez azért érdekes,
mert a szulkotrion hatóanyag korábbi
pozicionálása Panicum spp., tehát kö-
les fajokra irányult.
A nemzetközi szakirodalomban
információt találtunk arra, amely sze-
rint a
kései köles
elleni védekezésben
a
nikoszulfuron
hatóanyag alkalma-
zásának tulajdonítanak jelentőséget,
ezért a technológiai sorban okvetlenül
helyet kapott a
Nic-It és Shado kom-
binációja
.
A három értékelés alkalmával egy-
értelműen a legjobb hatékonyságot
mindkét faj esetében a
Nic-It+Shado
(
nikoszulfuron+szulkotrion)
kombi-
náció biztosította (3. ábra). Ez esetben
még a harmadik értékeléskor is 90%
körül volt a hatékonyság.
Láthatjuk, hogy a probléma nem
kezelhető hagyományos módon és a
felvetett témakör abszolút maga után
vonja azt, hogy az elkövetkezendő idő-
szakban figyelmet kell fordítanunk a
kukorica területeken megjelenő köles
fajok pontosabb határozására a véde-
kezés eredményességének érdekében.
A témát a terület elismert szakemberei
folyamatosan kutatják, így ezen fajok
terjedéséről rendszeres információval
rendelkezhetünk. Az elmúlt időszak-
ban több termelő kolléga megjegyzé-
sében hallottam a kukorica gyomirtá-
sokat követően, hogy „…bizony a köles
elég szépen ott maradt…”!
Elgondolkodtató, hogy vajon nem
az itt felvetett probléma áll e a háttér-
ben? Összegzésül azt javasoljuk, ha a
területen erős köles fertőzés a jellemző
alkalmazzuk a
Nic-It (nikoszulfuron)
és Shado (szulkotrion) kombiná-
cióját!
Bár a kísérletekben ebben a
kezelésben nem szerepelt, de szintén
a száraz időjárási körülmények
indokolják
a
jobb
hatékonyság
elérése érdekében a
Hyspray 0,5 l/
ha
dózisának az alkalmazását. Ezen
okokból kiindulva alkotta meg a
Cheminova a
Nic-It Shado Pack
iker-
csomagolású kereskedelmi terméket!
Ezzel a kombinációval gyakorlatilag
a köles fajokon kívül a kukorica gyo-
mosodását okozó más egyszikű fajok
(
kakaslábfű, muhar félék
) ellen is ha-
tékonyan védekezhetünk, nem beszél-
ve a szulkotrion
magról kelő kétszi-
kűekre (libatop, disznóparéj félék;
parlagfű; selyemmályva)
gyakorolt
kiváló hatásáról.
Évelő fenyércirokkal
fertőzött terü-
leten javasolt a
Nic-It Shado Pack osz-
tott kijuttatása
, mert a Shado gyorsan
dolgozik, kifehéríti a fenyércirkot és
már nem tudja felvenni a Nic-Itet.
Magr
ól kelő egy-
kétszikűekkel és
évelő fenyércirokkal
fertőzött terüle-
ten kijuttatási javaslat a következő:
1. kezelés
: Kukorica 3-5 leveles
állapotban
Shado 2 l/ha + műtrágya
vagy tapadásfokozó
(a magról kelő
egy és kétszikű gyomokat elviszi és az
évelő fenyércirkot kifehéríti)
2. kezelés
: Az első kezelés után kb.
10–14 nap múlva, amikor az évelő fe-
nyércirok fejlődésnek indul
: Nic-It 0,2
l/ha + Hyspray 0,5 l/ha
.